Robin Cook - Mutáció

Cselekményleírás!

Ez egy… baromság.

Rengeteg problémám volt a könyvvel.

Először is, ami magát a könyvet illeti; kegyetlen mértékben lerontotta az olvasás élményét, hogy 3-4 oldalanként olyan orbitális nyomdai hibák voltak, az elejétől a végéig, hogy legszívesebben a hajam tépkedtem volna tőle. Tudom, ez nem Cook hibája, de sajnos az összhatást nagyon befolyásolta.
Másodszor, hogy lehet a „kis Viktort” Kivire rövidíteni? Nem hiszem, hogy a fordító nem tudott volna valami kreatívabbat, és kevésbé röhejeset kitalálni. Annyira idegesített a neve, valahogy nem illett össze a sráccal. Annyira komolytalan volt, hogy nem tudott hiteles lenni a szuper-intelligencia.

A történetről pedig annyit, hogy már az elején totál egyértelmű volt, hogy Kivi lesz a főgonosz, a hülye doki apuka elcseszett kis teremtménye. Már a szülés levezetésénél fel tudtam volna képelni Dr. Viktort, hogy mi a fenének kell mindenbe belemagyaráznia.

(Ja a másik: mindenki Dr. Frank, meg Viktor… ááááááááá)

Aztán ugye történnek furcsa dolgok, meghalnak itt-ott az emberek, és a dokikánk bizony beparázik, hogy az ő meggénkezelt kis fiacskája vajon benne van-e a dologban, vagy valaki más szívatja-e. Anyuka jobban levágja hogy gondok vannak, ráadásul még pszichiáter is, úgyhogy magánnyomozásba kezd. Ezek a része jöttek be a legjobban. Volt értelmük, volt bennük logika, olvastatta magát a történet.

Komolyan az egész könyvben Marsha az egyetlen pozitív szereplő, akit úgy igazán végig kedveltem.

Kivit meg egyszerűen nem tudtam okos gyereknek elképzelni, mert oké, legyen kegyetlen magas intelligenciája, de ne akarjon már három évesen egy saját labort. Képtelenség. Előbb tanuljon meg járni, meg beszélni, és azután okoskodjon. Annyira irreálisan tökéletes volt, hogy minden hitelességét elvesztette. Meg persze rögtön levágtam, hogy ő nyírja ki a macskát, meg az adócsaló fickót, a családjával együtt. Meg a saját öccsét, meg még a dadust is.

Meg itt vannak ezek a kolumbiaiak. Én ha drogdíler lennék, nem állnék szóba egy 10 éves kölyökkel úgy, hogy még tök lazán dirigál is nekik. Haha. Na persze. Még akkor se, ha szuper módszerekkel tudnék kokaint előállítani. 

Cook túlságosan nagy kontrasztot épít fel a szülők és a gyerek között, annyira leépít mindenkit, és úgymond primitívnek titulál, hogy ez a való életben képtelenség. Tudom, hogy „mi az hogy való élet, ez egy kitalált regény”, de én próbáltam elhinni, hogy ez megtörténhet, ha van egy bolond tudós, akiből hiányzik a moralitás. De hogy utána ennyire hülye legyen valaki?! Meg mindenki?!

a vége tetszett, mert hagyott egy levegőben lógó szálat, amit továbbképzelhettem, és nem ilyen hülyén képzeltem tovább :D

Értékelés: 3,5/5

Leslie L. Lawrence - A láp lidérce

Annyira rég olvastam Lőrinc L. Lászlótól könyvet, hogy elfelejtettem milyen jól ír. Azt az egyet sajnálom, hogy ilyen rövid kis történet. Ennek ellenére sok apró fordulattal van teli, és még ebbe is bele tudott szorítani egy csinos nőt, akit elcsábít…. :)

Értékelés: 4,5/5

Stephen King - Halálsoron

Cselekményleírás!

Fura, de nehezen álltam neki. Előbb láttam a filmet, és az annyira megérintett, hogy féltem, ha olvasva látom akkor még jobban kikészülök.

Elkezdtem olvasni, de nyögve nyelősen ment, mert nem akaródzott a dolog úgy, hogy tudom a történet végét. Félretettem egy kis időre, ekkor a harmadik rész elején jártam. Öt másik könyvet olvastam el közben…

Tegnap valahogy megint a kezeim közé került, és elkapott valami furcsa érzés, egyszerűen nem tudtam letenni. Lefeküdtünk aludni, és pedig a kezemben szorongattam a könyvet, hogy olvasnom kell. Akármeddig jutok, egykor alvás, hogy ne legyek másnap mosottsz*r
Aha. Egyszerűen nem bírta abbahagyni. Nem. Végig. Kellett. Olvasnom.

Hiába gyilkos volt, Del a szememben, egy védtelen, nagyon egyszerű, de jóságos ember volt. Előre rettegtem a kivégzésétől, és óóóó, hogy gyűlöltem Percyt az a nyamvadt kis nyomorékot. Szinte én is éreztem az égett hús szagát. Hideg rázó érzés volt.
Gyűlöltem Percyt. Még Kölyök is sokkal szimpatikusabb volt nála, vicces volt ahogy szívatott mindenkit.

Amikor Paul a munkatársaival elmondta a feleségének, hogy mi a helyzet, az meg kifakadt, hogy ezt nem lehet hagyni, nem tehetik ezt egy ártatlan emberrel, eltört a mécsesem. Zokogni azért nem zokogtam, de patakzottak a könnyeim. Soha nem voltam egy érzelgős, de most gyűlöletet éreztem, King iránt.

Megteremt, aztán mint aki jól végezte dolgát, MEGÖL egy ilyen karaktert? Hát milyen ember csinál ilyet?

…és tudom, hogy meg kellett tennie, hogy ilyen csodálatos regényt tudjon írni, de annyira elszomorít, és tele leszek rossz érzésekkel, mintha legalább az egyik jó barátom halálos ítéletét mondta volna ki.

Igen, azt hiszem John Coffey mindenki jó barátja volt… hiányozni fog.

ezennel fogadom, hogy előbb mindig a könyvet olvasom el, és aztán nézem meg a belőle készült filmet

Értékelés: 5/5

Stephen King - Borzalmak városa

Cselekményleírás!

Életem eddigi legjobb vámpíros könyve, aminek úgy kezdtem hozzá, hogy gőzöm sem volt, miről szól. Azt hiszem, mostantól minden könyvet úgy fogok olvasni, hogy nem nézek bele a fülszövegbe, nehogy bármilyen sejtésem is legyen, miről szól a történet. Ezerszer élvezetesebb volt így olvasni!!

Szinte összehasonlíthatatlan az újabb könyveivel. Itt van mondjuk a Duma Key. Ezek után, én nem is hiszem, hogy azt is King írta (lehet át is írom az értékelésem), annyira más a stílusa, a hangulata az egésznek.

Szépen lassan, de erőteljesen építi fel a könyvet, kaotikusnak látszik az egész, mégis érezhető benne a rendszer.

A szereplőkről már az elejétől kezdve lehet tudni, hogy jó, vagy rossz emberek, de a városban élők inkább emlékeztetnek, egy párszáz lelkes falura, mint egy városra. Mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről mindent, de amikor meghal a Glick fiú, és elkezdődnek a furcsaságok, akkor már senki nem annyira figyelmes a másik iránt. Egyre több lesz a hulla, aztán egyre több hulla tűnik el, és ahogy szokott: összeverődik egy kis csapat, akik először saját magukat is őrültnek tartják a feltételezéseik miatt, majd kezdenek rádöbbenni, hogy nem, bizony nem őrültek meg, és átveszi minden érzelem helyét: a rettegés.

..de olyan szinten, hogy kijöttem éjszaka inni egy pohár vizet, és a hűtő kattant egyet én meg úgy megijedtem, hogy kiesett a kezemből a pohár. (még jó, hogy műanyag volt)

Szinte minden harcolni akaró szereplő a kedvencem volt.
Ki is borított rendesen King, hogy sorra öldöste őket, egyesével. A doki halála a legszörnyűbb, a pappal meg hát nem is tudom… a halál is rosszabb, mint ami vele történik.

Az egyetlen biztos pontom, Ben volt. Valahogy éreztem, hogy ő nem fog meghalni. Nagyon sajnáltam, amikor megtudta, hogy Su-t is elkapták és hogy neki kell elintéznie. Annyira beleéltem magam a helyzetébe, hogy egy könnycseppet is elengedtem, ahogy a békésen mellettem szuszogó Atimra néztem. Szívszorító érzés volt. Nem lettem volna Ben helyében.

Nem azért volt biztos, mert az elején egy férfi és egy gyerek van, akik Mexikóig menekültek (itt lámpa gyúlt: jééé akkor Mark sem hal meg), hanem mert nélküle olyan reménytelennek tűnt volna minden próbálkozás. Ő volt a szív, akkor is, ha hivatalosan Matt volt az összetartó erő. Egy kórházi ágyról, nem sok mindent tehet azért az ember.

Persze a vége a történetnek, hogy megölték a főgonoszt, Barrow-t (milyen gonosz vámpíros neve van). Vagyis azt hittem, hogy ennyivel le van rendezve a dolog. Az egész város átalakult, s mivel a végére csak Ben és Mark maradt élő és ember, menekülni kényszerültek.

Amikor pedig azt hittem, hogy tényleg vége, Ben és Mark visszamentek….

Értékelés: 5/5

J. Robert King - Invázió

Legalább elmondhatom magamról, hogy ilyet is olvastam.
Nem az én műfajom, az egész történetben egy perc nyugalom nincs, csak csata, csata, csata…
Jönnek a gonoszok a másik dimenzióból, csúnyák és mocskosak, az e világiak meg szépek és tiszták és megvédik a népüket. Vagy nem.

Sok szálon fut a történet, de mindenhol ugyan az a forgatókönyv. Harcolunk vagy a gonosz menekül el épp, vagy a jó menekül el épp.
Sok a szereplő, akiket meglepő módon meg lehet jegyezni, azt is hogy épp milyen fajhoz tartoznak.

A legszimpatikusabb szereplő benne a gonoszok parancsnoka, a pókcsaj, ja meg Multani az erdőszellem vagy mi a fene. :D

Laikusoknak a google-mellett ülve kell olvasni, mert annyi idegen szó, és kitalált lény (meg is lepődtem, hogy a google, egy csomót ismer közülük) van benne, hogy volt olyan mondat amit totál nem értettem.
Nem lesz a kedvenc stílusom, és valószínűleg nem fogok több ilyen jellegű könyvet olvasni, de egynek elment.

Ja, elég látványos filmet lehetne csinálni belőle.

Értékelés: 3/5

Robin Cook - Invázió

Hát ez elképesztő volt!
Sosem olvastam még orvosi krimit, és igaz, hogy mindenki azt mondja ez a könyv, nem annyira jellemzi az igazi stílusát Cooknak, de nem bántam meg, hogy ezt választottam első olvasmánynak.
A fél csillag levonást azért kapta, mert nagyon sokszor akaratlanul a Rémkoppantók jutott eszembe egy-egy jelenetnél, amit nem néztem túl jó szemmel.

A szereplők szimpatikusak voltak, a cselekmény pörgött megállás nélkül, egyszerűen nem tudtam letenni.

Okozott is némi álmatlanságot, totál para volt elaludni, amikor késő éjszaka a szomszédtól átszűrődő zajokba beleképzeltem, hogy banyek, lehet, hogy most is köztünk vannak, én meg azt hiszem, hogy minden rendben, miközben a lehúzott redőnyök mögött zajlik valami borzalmas :D

Na tehát, visszatérve a témához: egy jól felépített, izgalmakkal, és fordulatokkal teli regény részesei lehetünk ennek a könyvnek hála, és a legjobb, hogy a végén a megoldás tényekkel alátámasztható, és totál hihető.

A befejezés zseniális, az utolsó mondaton, meg elröhögtem magam. :D

Értékelés: 4,5/5

Simon Tamás - Vérmacska

Ez egy szemét.

Tudtam, hogy mire kell számítanom, de nem gondoltam, hogy ennyire szánakozó leszek, ha végigolvastam.

Köcsög-baZmeg-fasz-lófasz-balfasz-kurva-kibaszott-geci-buzi. Ez mind egy oldalon.

Ezekkel a gyönyörű magyar szavakkal tudnám jellemezni az egész művet.

Mert az egy dolog, hogy olyan rohadt hosszú, és értelmezhetetlen, véget nem érő nyomorult mondatkupacokból álló, idegesítő szerkezetben építi fel a történetet a csodálatos írói vénával megáldott emberünk, de hogy nincs is történet, amiről azt hiszi, hogy felépítette, hát menten becsinálok.

Pár óra alatt sikerült végigrágnom ezen a förtelmes irományon magam, és örülök, hogy csak ennyi idő ment el rá az életemből.

Azon kívül, hogy egy ilyen könyvben említi Dr. Veres Pált, mélységesen felháborodtam, ráadásul helytelenül Veress-nek írja. Ha már írsz baZmeg, legalább próbáld meg helyesen.

Ja, és Istenkáromlás egy ilyen könyvben megemlíteni Kingnek két zseniális művét is, plusz még a Kispált, a Tankcsapdát és más jó zenéket, mint pl. sejtésem szerint a Guns N Roses-t. Azt hiszi, hogy ettől szimpatikusabb lett, az elbaszott főszereplője a történetnek?
Hitelesebb lett volna a dolog, ha valami elbaszott technókirályról szól az egész, és nem egy koncertekre járó dagadékról.

A macskákat eddig is rühelltem, de ezek után még jobban fogom, mert azt legalább sikerült a valóságnak megfelelően ábrázolni, hogy milyen galád kis dögök.

Ezért a könyvért egy darab szart nem érdemes adni, nemhogy pénzt.
Tudtam, hogy el se kellene olvasnom.
Nem értem azokat akik ömlengve nyáladzanak egy ilyen hulladék könyvtől.

Nem tudok írni, és biztos ettől is förtelmesebbet írnék, de legalább beismerem, és meg sem próbálom. Az írónak sem kellett volna, hisz próbálkozzanak csak a kutyák.

Pfejj.

Értékelés: 0,5/5

Robert Bloch - Pszicho 2.

Cselekményleírás!

Hááát… nem mondom, hogy rossz volt, de merőben meglepő. Élvezettel olvastam, de csak majdnem volt letehetetlen.

Norman kiszabadul, kinyírja a nővéreket, újra eszetlen hajsza kezdődik, de a rendőrség gyorsan lezárja az ügyet, hisz minden jel arra utal, hogy Norm meghalt, mert elbénázta a dolgot a stoppossal.

Igen ám, de amit dr. Clairbone állít, én azt elhittem. Nehogy már Norm a történet elején meghaljon. Akkor ki fog gyilkolni????

Sajnáltam, hogy Sam, és Lila meghalnak (itt megkönnyebbültem, hogy háhá Norman mégis él), de nem voltak igazi szereplői a történetnek, csak kellékek.

Aztán ott ez a film. Jó csali lehet, hisz Norm meg akarja majd akadályozni a létrejöttét, és ezért gyilkolni fog, legalábbis a doki szerint, ezért ő is a forgatás helyszínére utazik. Aztán baromira nem történik semmi. Próbálkozik ott ő, hogy életveszélyes megcsinálni ezt a filmet, meg mi van ha ez van, meg mi van ha az van, de igazából ezt a Roy fickót leszámítva senki se foglalkozik a dologgal komolyan, csak a saját kis hülye problémáik érdeklik.

Aztán ott van ez a rész a buzi bordéllyal, utána meg az elvágott torkú kismacskával. Hát komolyan pár részt újra kellett olvasnom, hogy megértsem most ez itt épp kicsoda-micsoda, meg ki lehet aki elvetemülten mászik a domboldalon, bedrogozva… ezt a részt ki is lehetett volna hagyni.
Meg a Batest játszó fickót is, mert semmi szerepe nincs, mintha ott se lenne. Csak egy hülye buzi, aminek szintén nincs jelentősége. Nem érdekelt, ahogy tépelődik magában, hogy akkor most ő tényleg a faszt szereti-e, vagy csak néha jól esik kalandozni?

Ismét sok hiszti következik, ááá.

Aztán végre megint történik valami. Producerünk feje szépen a konyhájában hever, hívják a rendőrséget, hogy na nesze, mi van, közben meg kiderül, hogy Norman tényleg halott?! Namiafene.
Akkor hirtelen kitalálják, hogy Vizzini a rendező a gyilkos, mert mittudomén.

Aztán az előző könyv sablonjára ismét a nagy csattanó, és kiderül, hogy ki gyilkol, mi lett Normannal, és le lehet vonna a konklúziót.

Az enyém: Jó könyv, igaz nem ér fel az első résszel, de azért egyszer el lehet olvasni. Érezni rajta, hogy nem volt igazi ötlet, csak próbált az író még egy lepedőt lehúzni a Bates-sztoriról. Jobb lett volna az a tudat, hogy Norman örökre rács mögött marad, és ezzel letudtuk az egészet. Ez a befejezés, hát mennyire fedi a valóságot? Kicsi az esélye, hogy a valóéletben ez megtörténik. Ez a baj vele.

Értékelés: 4/5

Karin Slauhgter - Hitetlen

Egy hülye sztorinak indul, hülye szereplőkel és a hülye problémáikkal. Egyáltalán nem érdekelt a könyv, de egy kihívás miatt kezdtem el olvasni, így úgy voltam vele, akármi sül ki belőle el fogom olvasni, szenvedések árán is akár… jó döntés volt.

Az elején tényleg csak a szereplők magánéletéről van szó, a fő szálon alig történik valami.
Pontosabban nincs is fő szál

A két hülye főszereplő összevesznek, az egyik levágja a hisztit a másik utánamegy, és véletlenül pofára esik egy csőben, ami a földből áll ki. Aztán ásni kezdenek és találnak egy hullát, aki nagyon halott.
Semmit nem tudnak róla, aztán kiderítenek ezt-azt, ami nagyon kevés ahhoz, hogy előre segítse őket az ügyben.

Megint jön egy sor magánélet, néha elvétve egy kis nyomozás, de semmi extra.
Ezután pihentettem a könyvet.

Két hét után tegnap vettem elő újra, mert megígértem magamnak, végigolvasom. Mire eljutottam a könyv feléig egy óriásit fordult a véleményem. Majdnem minden szál összefutott, olyanok derültek ki, hogy eltátottam a számat, és nem bírtam letenni a könyvet. Amíg be nem aludtam.
Ma reggel felkeltem, és addig olvastam amíg be nem fejeztem. És amit a végkifejlet nyújtott, attól az elmém elélvezett.

Ez egy igazi krimi, nagyon bonyolult gyilkossággal, a vallást és a zárt hitközösségeket szedi elő, de a végén kiderül, hogy akit a legjobb fiúnak hiszünk az a legrosszabb.

Nekem a könyvből az volt a tanulság (amit eddig is így gondoltam), hogy az hogy hiszel valamiben nagyon jó dolog, de ezt egy zárt közösségben másokkal is megosztani, elvárásoknak megfelelni, és úgy élni, hogy mindent megvonsz magadtól, amit egy kicsit is élvezel, képmutatást szül. Látszólagosságot.

Értékelés: 4,5/5