Stephen King - Borzalmak városa

Cselekményleírás!

Életem eddigi legjobb vámpíros könyve, aminek úgy kezdtem hozzá, hogy gőzöm sem volt, miről szól. Azt hiszem, mostantól minden könyvet úgy fogok olvasni, hogy nem nézek bele a fülszövegbe, nehogy bármilyen sejtésem is legyen, miről szól a történet. Ezerszer élvezetesebb volt így olvasni!!

Szinte összehasonlíthatatlan az újabb könyveivel. Itt van mondjuk a Duma Key. Ezek után, én nem is hiszem, hogy azt is King írta (lehet át is írom az értékelésem), annyira más a stílusa, a hangulata az egésznek.

Szépen lassan, de erőteljesen építi fel a könyvet, kaotikusnak látszik az egész, mégis érezhető benne a rendszer.

A szereplőkről már az elejétől kezdve lehet tudni, hogy jó, vagy rossz emberek, de a városban élők inkább emlékeztetnek, egy párszáz lelkes falura, mint egy városra. Mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről mindent, de amikor meghal a Glick fiú, és elkezdődnek a furcsaságok, akkor már senki nem annyira figyelmes a másik iránt. Egyre több lesz a hulla, aztán egyre több hulla tűnik el, és ahogy szokott: összeverődik egy kis csapat, akik először saját magukat is őrültnek tartják a feltételezéseik miatt, majd kezdenek rádöbbenni, hogy nem, bizony nem őrültek meg, és átveszi minden érzelem helyét: a rettegés.

..de olyan szinten, hogy kijöttem éjszaka inni egy pohár vizet, és a hűtő kattant egyet én meg úgy megijedtem, hogy kiesett a kezemből a pohár. (még jó, hogy műanyag volt)

Szinte minden harcolni akaró szereplő a kedvencem volt.
Ki is borított rendesen King, hogy sorra öldöste őket, egyesével. A doki halála a legszörnyűbb, a pappal meg hát nem is tudom… a halál is rosszabb, mint ami vele történik.

Az egyetlen biztos pontom, Ben volt. Valahogy éreztem, hogy ő nem fog meghalni. Nagyon sajnáltam, amikor megtudta, hogy Su-t is elkapták és hogy neki kell elintéznie. Annyira beleéltem magam a helyzetébe, hogy egy könnycseppet is elengedtem, ahogy a békésen mellettem szuszogó Atimra néztem. Szívszorító érzés volt. Nem lettem volna Ben helyében.

Nem azért volt biztos, mert az elején egy férfi és egy gyerek van, akik Mexikóig menekültek (itt lámpa gyúlt: jééé akkor Mark sem hal meg), hanem mert nélküle olyan reménytelennek tűnt volna minden próbálkozás. Ő volt a szív, akkor is, ha hivatalosan Matt volt az összetartó erő. Egy kórházi ágyról, nem sok mindent tehet azért az ember.

Persze a vége a történetnek, hogy megölték a főgonoszt, Barrow-t (milyen gonosz vámpíros neve van). Vagyis azt hittem, hogy ennyivel le van rendezve a dolog. Az egész város átalakult, s mivel a végére csak Ben és Mark maradt élő és ember, menekülni kényszerültek.

Amikor pedig azt hittem, hogy tényleg vége, Ben és Mark visszamentek….

Értékelés: 5/5