2014. szeptember 29., hétfő

Robin Cook - Járvány

Woow! 
Az eddigi legpörgősebb könyv amit Cook-tól olvastam. Annak ellenére, hogy nem volt bonyolult, és nagyon kiszámítható volt a végkifejlet, folyamatosan fent tartotta a figyelmemet, jó volt, hogy néha az „ellenség” gondolatait is megmutatta, így még nagyobb feszültséget teremtett. Azért meg kell hagyni Marissa elég belevaló nő, ügyesen helyt tudott állni, a fél csillag levonást azért kapta, mert minden nagyobb szerepet játszó pasasra ÚGY is gondolt, és ettől picit ribis lett. 
Jó kis könyv ez.


Értékelés: 4,5/5
I.P.C., Budapest, 1989
384 oldal

2014. szeptember 22., hétfő

Stephen King - A menekülő ember

Cselekményleírás!
Velős kis könyv, az biztos. 
Elszomorító világot tár elénk, egy olyan – nem is elképzelhetetlen – jövőt, hogy beleborzongok. 
Én aki egyébként nem néz TV-t és a barátaink többségének sincs készüléke, valahogy el tudnám képzelni, hogy bujkáló lázadók csoportját alkotjuk, és minden erőnkkel próbálunk a Hálózat útjába állni, és meghiúsítani céljaikat, ami úgy konkrétan az emberek megölése, és agymosása, kedves, gyengéd, burkolt módon.

A minap az egyik kolléganőmtől meg is kaptam, hogy biztos szektások vagyunk, mert „Úrrrissten hogy lehet, hogy nincs televíziókészülékünk, amit nézni lehet”. Hát úgy, hogy nincs rá se időnk, se igényünk, no. Ez szerintem nem fura, hanem inkább normális dolog.
Szóval én teljesen megértettem Bent, hogy nem akar olyan helyen dolgozni ami megöli a spermáit, és még nagyobb károkat tehet, és borzasztó érzés lehetett végignézni, hogy a felesége lemegy strichelni az utcára, hogy gyógyszert tudjanak venni a gyereküknek.
Természetesen nem King lenne, ha nem küldené önszántából a rendszer nagy ellenségét a veszély gócpontjába. Bennek pénzre van szüksége, hogy a lányát orvoshoz vihesse, s mivel munka nincs, elmegy oda, amit a legjobban utál. A Játékok központjába. Mivel ott is hamar kiderül, hogy értelmes, emberséges, és ezért veszélyes tényező a rendszer számára, így a legbrutálisabb „játékba” válogatják be. A Menekülő emberbe.
Útjára engedik rengeteg pénzzel, egy kamerával, amivel naponta 2 x 10 percnyi felvételt kell magáról készítenie, és közben menekülnie, mert 12 órával később egy vadászcsapatot küldenek rá, akiknek egyetlen feladatuk van: Megölni Őt. 
Ha 30 napot túlél, 1 milló dollárt kap. Minden egyet túlélt óráért 100-at, és minden egyes útközben megölt rendőrért még 100-at. Brutális játék, amit még senki nem élt túl. Ja, és mindezt közvetíti a tv. 
Ben menekül, mondanom sem kell talál szövetségeseket, talál árulókat útja során, de a végén mindenki megkapja ami neki jár.

Gondolhattam volna, hogy nem lesz jó a vége, mert ebből nem lehet jól kijönni, de azt hogy potyogni fognak a könnyeim nem gondoltam. A legutolsó oldalig tartogat meglepetéseket nekünk.
King ismét elképesztett brutalitásával.
Értékelés: 5/5
Európa, Budapest, 2004
256 oldal 

2014. szeptember 21., vasárnap

2014. szeptember 15., hétfő

Bram Stoker - Drakula

Ahogy Barney Stinson mondaná: „FERGETEGES!!!!!”

Értékelés: 5/5
Jókai Irodalmi Egyesület, Budapest, 1989
424 oldal

2014. szeptember 5., péntek

Rebecca James - Gyönyörű bajkeverő

Cselekményleírás!
Nos. Sikerült összeszedni a gondolataimat, és a korábbi, igen csak kifejező jellemzésemet, egy picit kibővíteni.
Ha a kedves olvasó naivan a kezébe veszi ezt a rendkívül hátborzongató pszicho-thrillernek jellemzett tákolmányt, óriásit fog csalódni. Rengeteg okból. Ugyanis: 
semmi köze a thrillerhez. Tényleg. A főszereplők egytől egyig elbaszott nyomorékok, a kivétel talán Philippa, de neki meg a neve kegyetlenül elbaszott.

Kezdjük Katherine-nel, aki semmiképpen sem Katie, mert ha valaki így hívja akkor sírva fakadunk. Mindenki, kollektívan. 
Bezárkózott lány vagyok, és a suli legnagypofájúbb, legmenőbb csaja egyik napról a másikra a legjobb barátnőm lesz. De nekem ez egyáltalán nem fura, mert biztos, annyira sivár és unalmas az élete, hogy szüksége van egy lelkileg széthullott, elkényeztetett úri picsára. Bhhhiiiztoss!!!!! 
De én bekajálom minden gondolatát, mert annyira kis kivert kutyuli lettem a húgom halála óta – erről majd később – hogy muszáj találnom egy barátnőt. Nyilván a legjobb személy erre Alice, aki szintén egy elbaszott lelki nyomorék, aki mások megbántásából, és megalázásából nyeri mérhetetlen erejét és gonoszságát.

Akaratlanul is a Burok jutott az eszembe róla. Csak itt nem egy lehetetlenül, és – ilyen ember nem létezik – hihetetlenül kedves és jóakaró emberről van szó, hanem a totális ellentétéről. Aki a való életben nem létezik. Komolyan, nem hiszem. Mindenkiben van egy kis gonosz, és nyilván elkeseredettségében és bosszúvágyból lehet ám hülyeséget csinálni, de ártatlan, érdektelen emberekkel szemétkedni, puszta szórakozásból? Ha valaki ilyen akkor tuti ki is nyír bárkit, és az nem flangál csak így az utcán, és valakinek feltűnik, hogy üvölt róla, hogy Hahó! Én egy kibaszott elmebeteg vagyok! Másrészről, mindenki tisztában van a milyenségével, könyörgöm, miért nem vitette el akkor senki kényszerzubbonyban?
Szóval tök menő, hogy megismerünk egy srácot, aki a barátnőnk pasija, és hármasban smárolgatást rendezünk a lakásomon, és mindenki ott alszik pár órás ismeretség után. Oké. Fogadjuk el, az ausztráliai tinik ilyenek.
Totál idegesítő, hogy ugrál az időben. Miért nem írta le szépen sorrendben az eseményeket? A lényeg átjött volna úgy is (áh, amúgy nincs lényeg, vicceltem).
Szóval itt van ez a húg-gyilkosság. Akárki azt mondja, hogy nem volt hibás. Hát nagyon téved. Elviszek egy tiniktől hemzsegő buliba egy 13 éves kislányt, otthagyom órákra, aztán amikor egy csapat fiú körében találom meg öntudatlanul, előbb lerázom a pasimat, majd elhiszem, hogy szívesen hazavisznek minket az úri negyedbe, és minden szép lesz és jó. 
Hát te nemnormális hülye liba! Kinyírtad a húgod. Erről az a véleményem, hogy Katie-nek is meg kellett volna halnia, és akkor rövidebb a könyv, és megkímél minket a szenvedéstől. De nem.

Jön ez a Mike gyerek, akivel egyik napról a másikra dúl a szerelem, aztán jön a gyerek is, de persze nem lehet happyend, mert Alice kinyírja, saját magával együtt. Mert amúgy ennyire egyszerű vízbe fúlni. Fél perc, bokáig érő pocsolyában. Aha.
Robbie a szent, és hős szerelmes jótét lélek, aki nem vágja le, hogy Alice totál hülyére veszi, csalja mindenkivel?!? Még az apjával is könyörgök. Persze ez gyorsan szétrobbantja a kapcsolatukat Faterral. Egy hülye kis picsa. Bizony. Mert ennyire erős a kötelék.
Aztán sok évvel később vagyunk, van egy kisgyerek, és hopp beugrik a képbe Robbie, és vígság van meg boldogság.
Kedves Rebecca James! Szerintem mindenkinek szívességet tennél, ha visszamennél taxis diszpécsernek, vagy angoltanárnak Kínába, nagyobb hasznodat vennék az emberek, mert könyvet írni nem tudsz.
Élmény volt.
Értékelés: 0,5/5
Athenaeum, Budapest, 2011
288 oldal