Cselekményleírás!
Megtaláltam a stílusom! Sajnálom Stephen King, de most Joe Hill lépett ezzel a könyvével az első helyre. Na jó nem, mert nem, lehet King-hez hasonlítani, és Ő az Örök kedvencem
Szóval. Becsináltam tőle, komolyan. Annyira elhittem amit leírt, hogy én sem hittem abban, hogy ezt Jude túlélheti.
Ó Jude. Te mocsok állat. Tuti én is beleszerettem volna, annyira jó karakter. Imádni való. Tipikusan az a pasi, aki beletipor a nők lelkébe, megalázza őket, azok mégis oda vannak érte.
Bár lehet hazudtam, és az első húzása után kirúgtam volna. De az is igaz, hogy én nem vagyok ilyen elbaszott, mint a kiscsajok, akiket összeszedett. NA mindegy.
Irtózatosan jók a leírások, külön piros pontot kap a könyv, hogy ekkora szerepet játszanak benne a kutyák, akikért talán még jobban aggódtam, mint bárki másért. A legszomorúbb pillanat az volt amikor elpusztultak.
Danny nagyon komoly, ahogy felhívja, miután meghalt, számomra itt vált letehetetlenné a könyv. Pedig ez nagyon az elején van.
Totál önsanyargatásnak bizonyult a végigolvasása, nem azért, mert annyira rossz, hanem mert annyira bevettem, és egyszerűen rettegtem elaludni, minden apró neszre felkaptam a fejem, és vártam Craddock-ot, hogy a firka-szemeivel rám meredjen, és rávegyen arra, hogy nyírjam ki Atit, majd végezzek magammal is. Hú. Ez nagyon brutálisan hangzik így visszaolvasva.
Az igazság az, hogy a fő szál, ami miatt hozzá kerül a szellem, totál igazságtalan (és ezért zseniális!). Ahogy a végére kiderül, Anna nem is lesz öngyilkos, és a hülye nővére ezt amikor elmennek hozzá, be is ismeri. Legszívesebben meg tudnám fojtani az ilyen embereket. Hogy teheti ezt a saját kislányával? Rühellek minden vallást, mert őrült fanatikussá teszi az embereket, akik értelmetlen eszméket kergetve a lehető legképtelenebb, és legborzalmasabb dolgokra veszik rá magukat, mindezt Isten nevében. Persze, mert Isten azt akarja, hogy a nevelőapák molesztálják a lányaikat, utána pedig a lányaik lányait, és ez a lányok számára a lehető legtermészetesebb és legboldogabb dolog legyen a világon. Hányok ettől. A könyv nagyon jól rámutat arra, hogy ahhoz hogy jó ember legyél, nem kell semmilyen vallási csoporthoz tartoznod, elég ha van egy értékrend amihez tartod magad, és Isten akkor is veled lesz. Nem kell imádkozod, és templomba járnod ahhoz, hogy higgy. vagy higyj, gőzöm sincs melyik a helyes
Imádtam Georgia stílusát, főleg attól kezdve, ahogy Jude szemében elkezdett Marybeth lenni. Igazi tökös kiscsaj, aki a legszarabb helyzetben sem adta fel. Meg az a Jude-ba fektetett hit és bizalom, ami az egész könyvben jellemzi, végtelen szeretetről és odaadásról ad tanúbizonyságot. A fel nem adás tényéről. Ahogy Annához áll, ahogy azonosul vele, szinte én is éreztem a fájdalmunkat. rengeteg emberből ez hiányzik. Megtehetné, hogy lelép, de jót kell tennie, hogy jobban érezze magát ő is. Hogy jobb ember lehessen, mint aminek tartja magát.
Nagyon boldog lehetett, amikor Jude megverte a fickót, aki zaklatta tizenéves korában. Annak ellenére, hogy tiltakozott, és nem akarta engedni, magában biztos, hogy hálás volt érte.
Nagyon tetszik, ahogy Jude, a szellem első megjelenése után elkezd parázni. Amit eddig poénra vett, tényleg igaz, és átértékeli a dolgokat. A telefonbeszélgetés Anna nővérével, az ahogy kezdi elhinni, hogy MIATTA lett öngyilkos a lány, teljesen magával ragadja, és szinte akarja, hogy a szellem megölje, mert ezt érdemli. Mérhetetlen bűntudat kezdi el gyötörni, de annyira kiterjedően, hogy minden zenésztársa és Danny halálát is a saját hibájának könyveli el, és persze a szellemüket is látja, és beszél is velük.
Aztán az ahogy kiderül, hogy igazán nincs semmi köze semmihez, és a szellem, az életében elkövetett gonoszságait akarja elpalástolni azzal hogy az egyetlen embert, aki tudhat a bűneiről, megöli. Közben szerencsétlen flótásnak gőze sincs semmiről.
De a végén, szerintem örül, hogy így alakulnak a dolgok, mert másként sose bukott volna le Anna nővére, és a „rosszak nem nyerték volna el végső büntetésüket”.
A vége meg egy poén, sose gondoltam volna, hogy ez lesz a végkifejlet. Az hogy azt hiszi, Marybeth meghal, és amit érez miatta, csodálatos. Itt ez a lány, akit ugyan úgy ki akart picsázni mint Annát, erre beleszeret, és egyszer csak fontossá kezd válni.
Az utolsó fejezet még inkább valóságossá teszi a történetet, az hogy tőmondatokban leírja mi történt velük, és mi lett a jövőjük, tökéletes befejezője a könyvnek.
Hill egy kerek egészet alkotott, és olyan élményekkel gazdagított, amik még jobban megerősítenek abban, hogy amit szeretünk, és amiben hiszünk, ahhoz minden áron ragaszkodnunk kell, mert ha hagyjuk elúszni, sosem lehetünk olyan boldogok, mint amilyenek lehettünk volna.
Ja, azt kihagytam, hogy tele van marha jó poénokkal.
Annak is ajánlom, aki azt hiszi, hogy nem neki valók az ilyen könyvek. Ez kötelező olvasmány mindenkinek.
Értékelés: 10/5
