Izing Róbert - Támadás az űrből!

Cselekményleírás! 

Ekkora idealizált, utópisztikus világképet én még nem pipáltam. Annyira gyönyörű, és csodálatos lenne, ha a könyvben leírtak megvalósulnának. Végre egy tökéletes Magyarországon, sőt, egy tökéletes Világon élhetnénk. Elbírnám képzelni. Magyarok mint Nagyhatalom. Beszarás. 

Arról nem is beszélve, hogy ez a könyv akkorát fricskáz Amerika orra alá, hogy gyönyörűség volt olvasni. Kíváncsi vagyok azért mit szólnának, ha lefordítanák és náluk is kiadnák. Biztos lenne felháborodás meg hiszi, hogy jött egy magyar srác, aki úgy döntött, hogy felvázolja a magyar Függetlenség napját! Nem bírok betelni a gyönyörűségtől. 

Ilyen zseniális könyvet komolyan mondom, rég olvastam. Tele van mélyenszántó elgondolkodtató fejtegetéssel, ami egyrészt nagyon elszomorít, mert elénk tárja a valóságot, hogy mennyire szarik az emberiség a Bolygóra amin él, az a tipikus magunk alatt vágjuk a fát eset. 

Vicces, ahogy az idegenek gondolatmenete felvázolja, hogy miért jönnek ide, miért akarnak megtámadni, miért akarnak kicsinálni minket. Még drukkoltam is nekik! Ha az embereknek nem is, de a Földnek egész biztos jót tenne egy – a vizeinket óvó idegenlégió megszállása. De még mennyire. Szóval az egész felvezetés, minden totál kerek.

Alig 300 oldal a könyv, de szinte minden oldalon valami újabb fordulat és meglepetés tódul az arcunkba, azt sem tudtam hová kapjam a fejem. Van benne dráma, izgalom szerelem, fröcsögő űrlénybelsőségek, meg kilapított fejek, és mekkora humora van már az egésznek. A főcsata, naná, hogy október 23-án zajlik. Mikor máskor. Mit nekünk szabadságharc. Lenyomjuk a hardverziót is három óra alatt. 

Buga Jóskáról ne is beszéljünk. Mekkora forma már! Kicsit pesti stílusban nyomja, de aztazeget. Amikor bemutatkozik, az állam leesett a helyéről. 

Nem olvastam még olyan könyvet, ahol ugrál a nézőpontok, és a karakterek gondolatai között az író. Egyik pillanatban még a professzor morfondírozását olvassuk, a másik pillanatban már Szabó ezredes dünnyög magában, és így tovább. Színesebb lett tőle az egész. 

A kedvenc karakterem az összes közül Ethan. Komolyan beleszerettem. :D 

Értékelés: 5/5

José Saramago - Vakság

Kemény dió ez a könyv. 

Ha pár évvel korábban kerül a kezembe, néhány fejezet elolvasása után összecsapom, és röhögök egyet, hogy Mi ez a szar? 

De szerencsére most vettem a kezembe, és lenyűgözött. Kicsit hatásvadász, és túlteng közhelyes kifejezésekkel, de attól még nagyon is jó gondolatai vannak a társadalomról. 

Bemutatja, hogyan lehet szépen, lassan, végérvényesen kifordulni önmagunkból, s mindezt miért is? Némi ételért. 

Nem látunk, másrészt ki vagyunk szolgáltatva másoknak, nem számíthatunk senkire, mert a bizalom észrevétlenül elszivárog máshová, és egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy állatok módjára – sőt rosszabbul – viselkedünk. 

Kőkeményen elénk tárja a társadalom gyors leépülését, és én el tudom hinni neki, hogy tényleg ez történne. Ha nem is zárnának össze bennünket, de engem így sem foglalkoztatnak a szomszédaim. Hát mi lenne akkor? Még inkább csak magammal törődnék, és aki azt mondja hogy ő foglalkozna másokkal is, az hazudik, nem vakult meg, vagy gyorsan meg akar halni. 

Brutális módon élnek a bezártak, nem is sejtik, mi történik körülöttük a világban. Abban a világban ami már amúgy nem létezik. Egyszerűen megszűnnek a társadalmi normák, totál anarchia van.
A punkok már partiznak, ők leszarják hogy vakok:D

Erőszakolják, ölik egymást az ételért, van aki beletörődik és elfogadja, van aki küzd. 

Vannak nagyon vicces részek benne, főleg, amikor szánalmat éreztem a szereplők iránt, akaratlanul is elnevettem magam. Mert tényleg szánalmas amit művelnek. Pedig emberek. Volt rész, amin eltátottam a számat, és volt rész, amin mélységesen felháborodtam, vagy a könnyeimet törölgettem. 

A vége nagyon meglepett, de utólag belegondolva, szép kis lecke volt. 

Adott egy ország, és egyetlen ember, aki ér valamit.

Értékelés: 5/5