2014. április 29., kedd

Frank Cockney - Rókacsapda

Könnyed kis L.L.L. könyv, ahogy már megszokhattuk tőle. Csupa rejtély, csupa titokzatosság, felkelti a kíváncsiságot, hogy a végén csak úgy csattanjon az egész. 
Nem fogok ódákat zengeni. Imádom és punktum.

Értékelés: 5/5

Dennis Lehane - Vihar-sziget

Hibátlan. 
Kiemelkedő. 
Zseniális. 
Kegyetlen.

Értékelés: 5/5

2014. április 23., szerda

Sophie Hannah - Idegen arcocska

Cselekményleírás!

Na lássuk csak.
Az első 150 oldal után azt gondoltam, hogy ez egy elbaszott, sekélyes és undorító iromány. Amit David művel Alice-szel, és az a hülye meg hagyja neki, egyszerűen nem térek napirendre fölötte. David egy őrült. Bár az anyja is, szóval nem értem mit csodálkozok. Alice isteníti az anyósát, aki láthatóan uralkodik felette, úgy basáskodik, ahogy csak akar. Szegény nő nem veszi észre a jeleket. Pedig Laura figyelmeztette!!! Ahülye. Jóval a gyerek előtt.
Telnek az oldalak, megy a hiszti, Alice egyre mániákusabb, fel sem tűnik neki, hogy megpróbálják bezárni, fogva tartani a házban. Annyira kétségbe van esve, hogy Picur egy másik gyerek, hogy nem lehet vele szót érteni.
Simon félig-meddig hisz neki, ezért neki meg a főnökével vannak összetűzései, aki nem mellesleg szerelmes belé. Simon viszont. Hát leszarja, úgy nagyjából. Beszippantja Alice, megszállottjává válik az ügynek, de nincs előre haladás. David állítja, hogy a gyerek az övék, Alice tagadja. Akkora baromság bazdmeg, hogy nem tudják eldönteni, hogy kinek a gyereke. Mindenki úgy áll a dologhoz, hogy szegény csaj bedilizett, és nem ismeri fel a saját gyerekét. David… nem lehet mást mondani rá: undorító. Ott a DNS-vizsgálat, de arra egy hetet várni kell, addig meg csak úgy elkezdenek pörögni az események, hogy pillázok nagyokat.
A könyv felénél olyan dolgok derülnek ki, hogy a pofám leszakad. Beszarás, és hihetetlen, de elkezd tetszeni. Nem akartam elolvasni, annyira idegesített, de az még jobban zavart, hogy nem tudom mi van a gyerekkel, hogy végül ki ölte meg Laurát, mert egyre valószínűbb, hogy nem az aki beismerte a bűneit. De akkor ki? Csakis David, hiszen Laura nem engedte, hogy lássák az ő felügyelete nélkül Felixet. Viszont Davidnek megdönthetetlen az alibije. 
Vivienne viszont egy őrült, tele birtoklási vággyal, és nem tűrte, hogy valaki ellet mondjon neki. De valahogy nem áll össze a kép.

Amikor Alice eltűnik a babával, újra felpörgött a sztori, nem bírtam letenni. Tudnom kellett mi a vége.
Az utolsó néhány fejezet, amikor Simon már rájön az egészre, és összerakja a dolgokat, egyszerűen nem hiszem el amit olvasok. Annyi előítélet volt bennem, amikor elkezdtem, és tényleg van jó pár kifogásolni valóm a könyvvel kapcsolatban, de az biztos, hogy nem a cselekmény, és a történet vége a bibis.
A befejezés az ütött. Az egy csillag, amit adni akartam elkezdett felfelé kúszni.
Ami nagyon zavart: 
– A teátrális szó. Minden második oldalon ezt használja valaki jellemzésére. Idegesítő. 
– A hülye teázást sose fogom megérteni, tudom hogy angolok, de könyörgöm, miért kell ezt minden könyvben kihangsúlyozni? Nemár. Irritáló. Teázzanak csendben, említés nélkül. Senkit sem érdekel. 
– David, egy görény. Egy ember akármennyire is ki van borulva, nem viselkedik így a feleségével. Foghatjuk arra, és arra is kell fognunk, hogy az anyja jól elbaszta, de akkor sem teheti ezt. Ettől nem thriller lesz, hanem simán csak gusztustalan, és kiábrándító.

Én imádom az őrülteket, ott van pl Hannibal Lechter, egy zseni! Akármilyen perverz és elborult az elméje, mégis kedvelhető figura. David nem az.
A vége zseniális. Sosem találtam volna ki, hogy mi lesz a vége, örülök, hogy elolvastam. Alice-ben kellemeset csalódtam, pozitív szereplője lett a történetnek. Az egyetlen, akiről kiderül, hogy értelmes, és még egy kicsit kedvelhető is.
Az időbeli ugrálás egy kicsit zavart, de amikor utolérték egymást az események, kifejezetten élvezetes volt mindkét oldalt olvasni egyszerre, ahogy rájöttek, hogy mi történik épp a másik oldalon, az úgy nekem bejött. Mintha az egy krimisorozatot néztem volna éppen, és pont időben érnek oda a zsaruk, hogy megmentsék a bajba jutott áldozatot. Jelen esetben Alice-t. Mindent egybe vetve, olvasható könyv, fenn tartja a figyelmet folyamatosan, de a szereplők jellemén lett volna még mit csiszolni.
Értékelés: 3,5/5

2014. április 14., hétfő

Lawrence Block - Hosszú út a sírkertbe (Matthew Scudder 8.)

Nagyon tetszett, gyorsan elolvastam, kb. háromszor vettem a kezembe a könyvet, és már vége is volt. De még milyen vége! Állam leesett, alig bírtam összekaparászni a padlóról.
Nem tudom, hogy jutott idáig Matt, de minden esetre megoldotta a dolgot, szép nagy pontot tett a végére. Elaine volt a kedvenc szereplőm, imádtam a stílusát!
Vártam volna néhány kiforrott szexjelenetet, ha már mégis csak egy kurváról van szó, de ez elmaradt. Ágyba dőlés, aztán a másnap reggel. Semmi részlet.
Meg mondjuk a végén Motley akaratlanul is mindig a Mötley Crüe jutott az eszembe róla, és háborogtam, hogy hogy lehet egy ilyen elmebetegnek ezt a nevet adni, ami ennyire hasonlít az egyik kedvenc zenekarom nevére!!!, azért eléggé bedurvul, és ott azért lehettek volna szaftos kis részletek, hogy mit csinál pontosan, de akkor már a könyv stílusa erőteljesen átment volna valami pszicho-horror-thriller kategóriába, Csak erős idegzetűeknek! felirattal.
Azt hiszem, azért olvasnék egy könyvet Block korai munkásságából, amikor még a szoftpornóban nyomult :D
Ja, fél csillagot azért vontam le, mert Bernie sokkal jobb fej mint Scudder :D
Értékelés: 4,5/5

Nick Sagan - Idlewild

Cselekményleírás!
Ennyi új ismeretet egyetlen könyvből sem szereztem még, mint ebből. Annyiféle tudomány, annyiféle magyarázat, hogy az agyamat rendesen megdolgoztatta.
Az első oldaltól leláncolta a figyelmemet, és csak szívtam magamba a szavakat. Én a mátrixot, már 100-szor láttam, de még mindig nem értem, vagyis nem értem minden részletét. De ez a könyv, VILÁGOS. Tele furfangos, csavaros cselszövésekkel.
Amikor azt hiszem, hogy na jó ennél több meglepetés már tuti nem lesz, akkor jön egy következő, amitől leesik az állam. Nevettem rajta, mérgelődtem rajta, vágtam a pofákat, ennyi érzelmet rég produkáltam egyszerre.
Meg valljuk be, imádom az olyan könyveket, amikben egy hülye vírus kipusztítja az embereket. Ez nálam ilyen rejtett perverzió, mindig elképzelem, hogy egy tök szerencsés túlélője vagyok egy világméretű katasztrófának, amiben a népesség 98%-a elpusztul. No persze a családom, és minden szerettem túléli. Ez egyértelmű. höhö.
Mindig apránként, de szabályos időközönként kapunk egy kicsit a történetből, egyre jobban kibontakozik, egyre jobban kezdjük az egészet megérteni, és egyre jobban parázunk, hogy ki lehet az aki képes ezt az egészet tönkretenni. Főleg, hogy rajtuk kívül nincs is más emberi élőlény. Vagy mégis…?
A teszt gyereket tökre sajnáltam, és, amikor a végén kiderült, hogy hát mégsem törölték a programból, akkor totál meg voltam győződve, hogy ÁÁÁhhááá! Te kis szemét, biztos bosszúból akarod kinyírni csóri kölyköket.. De amikor kiderül, hogy Ő biza segít, hát belefejeltem a könyvbe. Nemááá' akkor csak egy hunyó lehet, mégpedig Közülük. És Tényleg. Ciki.
A vége nagyon tetszik, annyira egyetértek Hal-lel, hogy baszik rá az egészre. Elveszti a Nőt, elveszti a Barátot. Kész-slussz-passz. Az a létezése célja, hogy újjáélessze az emberiséget.

De minek is…….?
Egy csillag mínusz, mert értem én, hogy kell a lábjegyzet és a sok magyarázat, de könyörgöm könyvet olvasó embereknek szól a dolog, ne kelljen már megmagyarázni, olyan dolgokat, ami totál alap. Itt-ott falra másztam tőle.
Értékelés: 4/5

2014. április 5., szombat

Joe Hill - A szív alakú doboz

Cselekményleírás!
Megtaláltam a stílusom! Sajnálom Stephen King, de most Joe Hill lépett ezzel a könyvével az első helyre. Na jó nem, mert nem, lehet King-hez hasonlítani, és Ő az Örök kedvencem
Szóval. Becsináltam tőle, komolyan. Annyira elhittem amit leírt, hogy én sem hittem abban, hogy ezt Jude túlélheti.
Ó Jude. Te mocsok állat. Tuti én is beleszerettem volna, annyira jó karakter. Imádni való. Tipikusan az a pasi, aki beletipor a nők lelkébe, megalázza őket, azok mégis oda vannak érte.
Bár lehet hazudtam, és az első húzása után kirúgtam volna. De az is igaz, hogy én nem vagyok ilyen elbaszott, mint a kiscsajok, akiket összeszedett. NA mindegy.
Irtózatosan jók a leírások, külön piros pontot kap a könyv, hogy ekkora szerepet játszanak benne a kutyák, akikért talán még jobban aggódtam, mint bárki másért. A legszomorúbb pillanat az volt amikor elpusztultak.
Danny nagyon komoly, ahogy felhívja, miután meghalt, számomra itt vált letehetetlenné a könyv. Pedig ez nagyon az elején van.
Totál önsanyargatásnak bizonyult a végigolvasása, nem azért, mert annyira rossz, hanem mert annyira bevettem, és egyszerűen rettegtem elaludni, minden apró neszre felkaptam a fejem, és vártam Craddock-ot, hogy a firka-szemeivel rám meredjen, és rávegyen arra, hogy nyírjam ki Atit, majd végezzek magammal is. Hú. Ez nagyon brutálisan hangzik így visszaolvasva.
Az igazság az, hogy a fő szál, ami miatt hozzá kerül a szellem, totál igazságtalan (és ezért zseniális!). Ahogy a végére kiderül, Anna nem is lesz öngyilkos, és a hülye nővére ezt amikor elmennek hozzá, be is ismeri. Legszívesebben meg tudnám fojtani az ilyen embereket. Hogy teheti ezt a saját kislányával? Rühellek minden vallást, mert őrült fanatikussá teszi az embereket, akik értelmetlen eszméket kergetve a lehető legképtelenebb, és legborzalmasabb dolgokra veszik rá magukat, mindezt Isten nevében. Persze, mert Isten azt akarja, hogy a nevelőapák molesztálják a lányaikat, utána pedig a lányaik lányait, és ez a lányok számára a lehető legtermészetesebb és legboldogabb dolog legyen a világon. Hányok ettől. A könyv nagyon jól rámutat arra, hogy ahhoz hogy jó ember legyél, nem kell semmilyen vallási csoporthoz tartoznod, elég ha van egy értékrend amihez tartod magad, és Isten akkor is veled lesz. Nem kell imádkozod, és templomba járnod ahhoz, hogy higgy. vagy higyj, gőzöm sincs melyik a helyes
Imádtam Georgia stílusát, főleg attól kezdve, ahogy Jude szemében elkezdett Marybeth lenni. Igazi tökös kiscsaj, aki a legszarabb helyzetben sem adta fel. Meg az a Jude-ba fektetett hit és bizalom, ami az egész könyvben jellemzi, végtelen szeretetről és odaadásról ad tanúbizonyságot. A fel nem adás tényéről. Ahogy Annához áll, ahogy azonosul vele, szinte én is éreztem a fájdalmunkat. rengeteg emberből ez hiányzik. Megtehetné, hogy lelép, de jót kell tennie, hogy jobban érezze magát ő is. Hogy jobb ember lehessen, mint aminek tartja magát.
Nagyon boldog lehetett, amikor Jude megverte a fickót, aki zaklatta tizenéves korában. Annak ellenére, hogy tiltakozott, és nem akarta engedni, magában biztos, hogy hálás volt érte.
Nagyon tetszik, ahogy Jude, a szellem első megjelenése után elkezd parázni. Amit eddig poénra vett, tényleg igaz, és átértékeli a dolgokat. A telefonbeszélgetés Anna nővérével, az ahogy kezdi elhinni, hogy MIATTA lett öngyilkos a lány, teljesen magával ragadja, és szinte akarja, hogy a szellem megölje, mert ezt érdemli. Mérhetetlen bűntudat kezdi el gyötörni, de annyira kiterjedően, hogy minden zenésztársa és Danny halálát is a saját hibájának könyveli el, és persze a szellemüket is látja, és beszél is velük.
Aztán az ahogy kiderül, hogy igazán nincs semmi köze semmihez, és a szellem, az életében elkövetett gonoszságait akarja elpalástolni azzal hogy az egyetlen embert, aki tudhat a bűneiről, megöli. Közben szerencsétlen flótásnak gőze sincs semmiről.
De a végén, szerintem örül, hogy így alakulnak a dolgok, mert másként sose bukott volna le Anna nővére, és a „rosszak nem nyerték volna el végső büntetésüket”.
A vége meg egy poén, sose gondoltam volna, hogy ez lesz a végkifejlet. Az hogy azt hiszi, Marybeth meghal, és amit érez miatta, csodálatos. Itt ez a lány, akit ugyan úgy ki akart picsázni mint Annát, erre beleszeret, és egyszer csak fontossá kezd válni.
Az utolsó fejezet még inkább valóságossá teszi a történetet, az hogy tőmondatokban leírja mi történt velük, és mi lett a jövőjük, tökéletes befejezője a könyvnek.
Hill egy kerek egészet alkotott, és olyan élményekkel gazdagított, amik még jobban megerősítenek abban, hogy amit szeretünk, és amiben hiszünk, ahhoz minden áron ragaszkodnunk kell, mert ha hagyjuk elúszni, sosem lehetünk olyan boldogok, mint amilyenek lehettünk volna.
Ja, azt kihagytam, hogy tele van marha jó poénokkal.
Annak is ajánlom, aki azt hiszi, hogy nem neki valók az ilyen könyvek. Ez kötelező olvasmány mindenkinek.
Értékelés: 10/5

2014. április 1., kedd

Henri Charrière - Pillangó

Lehet, hogy nem vagyok elég komoly, érett és művelt hozzá; …a kezdeti lelkesedésem hamar megszakadt. Nagyon ritkán hagyok félbe könyvet, hát most újra sikerült.
Szerencsétlen flótás vergődése hogy megszabaduljon a „Pokolból” egyszerűen nem kötött le.
Tudom, hogy halálra van dicsérve, de egyszerűen a falra másztam tőle, hogy a jelenben íródott. Biztos így még nagyobb hatás tud elérni, de én ki tudtam volna tépkedni a hajam tőle.
Persze ez inkább engem minősít és nem a könyvet.
Gyönyörűek benne a tájleírások, azok tényleg engem is megfogtak, oda tudtam képzelni magam, de ez az embertelen börtönösdi, háát. Kikészítő. Egyszerűen nem bírtam, nyomasztó. Még inkább, hogy tudom, hogy megtörtént.
Azt hiszem az igaz történetek nem nekem valóak, a nagy erkölcsi mondanivalójukkal hidegen hagynak. Plusz ez a sok szervezkedés és kavarás. Tele rosszindulatú emberekkel…. 
Hát köszönöm szépen ebből nem kérek, s most szépen visszasomfordálok a King-féle horrorsztorijaimhoz.
Akik viszont csípik a hatásvadász, mélyen szántó gondolatokkal tűzdelt történeteket, amik ráadásul megtörtént eseményeken alapulnak, azoknak mindenképp ajánlom.
Értékelés: 2,5/5

Stephen King - Minden sötét, csillag sehol

1922:
Szóhoz. Sem. Jutok.
Imádom az utólag elmesélt sztorikat, pont ezért tartozik a Dolores is a kedvenceim közé. Mesél, mesél, néha utalást tesz a jelenre, majd újra folytatja ahol abbahagyta. Minta nekem mondaná, csak nekem. Tátott szájjal
ettem-ittam olvastam minden szavát.
Rögtön rátér a lényegre, jajj bizony én nagyon rossz ember vagyok, csúnya dolgot csináltam, de Isten a tanúm, nem gondoltam hogy ez lesz a vége. Hát én sem. Tényleg nincsenek szavaim, egyszerűen: hú. King olyan, akár egy hullámvasút. Lehúz a mélybe, aztán úgy felvisz a csúcsra, hogy pillázok nagyokat. Elszálltam a történettel.
Óóóó. Wilf, te állat.
A dagadt sofőr:
Kedves Stephen King! Hát bazdmeg!
Egyáltalán nem annak indul a dolog, aminek gondolom, sejtem persze már az előadás után, hogy lesz valami „jaj ne csináld ezt” gondolatom a főhős felé, de azért inkább hagyom nyugiban hagy csinálja amit akar. De basszus-basszus-basszus ilyet írni.
Soha nem ragadta még meg King ezt a témát, ennyire részletesen. …és valahogy soha nem is vártam volna tőle, hogy erről fog írni. De megtette.
Ez valós probléma, rengeteg üzenetet hordoz ez a rövidke kis szösszenet, ami lebilincsel, és együttérzést(!) vált ki. Ezt az érzelmet még egyik irománya sem tudta kiváltani belőlem.
Amit aztán Tess művel, ahogy gondolkodik, egyre inkább hasonlít a Bilincsbenből Jessre, még a nevük is azonosan cseng. Csak itt a Macskája és Tom(tom), a beszélgetőtársak. Nagyon elszomorodtam, amikor megírja a levelet, mert azon drukkoltam, hogyha az előző sztoriban nem került reflektorfénybe Wilf, akkor Tess is meg tudja csinálni. Meg kell csinálnia!!!!! Ennyit érdemel.
A vége nyitva maradt, de tudom, hogy sikerült neki.
Hosszabbítás jutányos áron:
Hát csalódtam Kingben. Ez szimplán gonosz. Akármennyire utálok (gyűlöletről szó se essék) valakit, ezt nem tudnám megtenni. Igaz, hogy tök igazságtalan Dave sorsa, de erről Ő tehet. Egyszerűen nem tudom sajnálni azokat az embereket, akik hagyják magukat kihasználni. Szóval ez baromira nem jött be.
Egy jó házasság:
Gondolom ezeket az apró kis részleteket, hogy hogyan és mitől jó egy házasság a saját tapasztalataiból merítette. Nagyon tetszett a leírás, minden kis apró részletre odafigyelt, kielemezte, húú. Elhiszem neki, hogy tényleg ilyen.
Álmomban sem gondoltam, hogy mi lesz a végkifejlet, elkerekedett a szemem amikor megtalálta azokat a bizonyos dolgokat Darcy. Szegény Nő.
Én, a helyében tuti nem így cselekedtem volna; egyszerűen ránézni se bírtam volna többé Bobra, nem hogy hozzáérni! Brrr!!
Bár azért megoldotta a dolgokat, meg kell hagyni. Nagyon is jól.
A négy irományról, összességében az a véleményem, hogy a cím, nagyon találó. Az emberi lélek legsötétebb zugaiba kalauzol minket, és nagyon hitelesen mutatja be, hogy mennyire gonoszak, és közönségesen tudunk lenni, ha az érdekeink úgy kívánják. Egyszerű színtiszta gonoszság. Az összes műtől a hideg ráz. Leginkább a Hosszabbítás jutányos áron az ami TÉNYLEG a rosszindulatról szól. A többiben mindenkinek megvan az oka a cselekedetre, de ebben az egyben, csak a főszereplő saját hülyesége az, ami miatt másoknak árt. Irigységből. Talán ezért nem tetszett annyira, mert nem tudta semmivel ellensúlyozni a rosszat.
Az Utószó pedig annyira meglepett, és lenyűgözött, jó lett volna több könyvében ilyet olvasni. Annyira jó volt így közvetlenül Tőle megtudni, hogy melyik ötletet honnan merítette. Így még valóságosabbak a sztorik. Imádtam az összeset, de nálam a A dagadt sofőr az ABSZOLÚT GYŐZTES.

Értékelés: 10/5 :)

John le Carré - Ébresztő a halottnak

Klasszikus krimi. Nagyon reális, nagyon szövevényes, olvastatja magát. Minden fejezet hagyott maga után egy kérdőjelet, amitől felcsigázva lapoztam a következő oldalra. Rövidke is történet, lényegre törő leírásokkal.
Smiley nagyon szimpatikus (nem csak a neve miatt), mert végre nem a szuper-szexi-nőkbálványa karakter diadalmaskodik, és utasít mindenkit maga mögé, hanem a gyors észjárású, jelentéktelen, munkáját végző hírszerző, aki csak sokadik a rangsorban.
Imádtam ezt a kövér kis fickót.
Plusz egy nagy piros pont, amiért, semmi romantika, és szerelmi szál nincs a dologban! :)
Ja, és a végére, amikor már azt hittem, hogy mindent tudok, és fény gyúlt az agyamban, utolsó fejezetben még van egy nagy csavar, amitől leesett az állam. És úgy maradt…
Értékelés: 5/5