Na lássuk csak.
Az első 150 oldal után azt gondoltam, hogy ez egy elbaszott, sekélyes és undorító iromány. Amit David művel Alice-szel, és az a hülye meg hagyja neki, egyszerűen nem térek napirendre fölötte. David egy őrült. Bár az anyja is, szóval nem értem mit csodálkozok. Alice isteníti az anyósát, aki láthatóan uralkodik felette, úgy basáskodik, ahogy csak akar. Szegény nő nem veszi észre a jeleket. Pedig Laura figyelmeztette!!! Ahülye. Jóval a gyerek előtt.
Telnek az oldalak, megy a hiszti, Alice egyre mániákusabb, fel sem tűnik neki, hogy megpróbálják bezárni, fogva tartani a házban. Annyira kétségbe van esve, hogy Picur egy másik gyerek, hogy nem lehet vele szót érteni.
Simon félig-meddig hisz neki, ezért neki meg a főnökével vannak összetűzései, aki nem mellesleg szerelmes belé. Simon viszont. Hát leszarja, úgy nagyjából. Beszippantja Alice, megszállottjává válik az ügynek, de nincs előre haladás. David állítja, hogy a gyerek az övék, Alice tagadja. Akkora baromság bazdmeg, hogy nem tudják eldönteni, hogy kinek a gyereke. Mindenki úgy áll a dologhoz, hogy szegény csaj bedilizett, és nem ismeri fel a saját gyerekét. David… nem lehet mást mondani rá: undorító. Ott a DNS-vizsgálat, de arra egy hetet várni kell, addig meg csak úgy elkezdenek pörögni az események, hogy pillázok nagyokat.
A könyv felénél olyan dolgok derülnek ki, hogy a pofám leszakad. Beszarás, és hihetetlen, de elkezd tetszeni. Nem akartam elolvasni, annyira idegesített, de az még jobban zavart, hogy nem tudom mi van a gyerekkel, hogy végül ki ölte meg Laurát, mert egyre valószínűbb, hogy nem az aki beismerte a bűneit. De akkor ki? Csakis David, hiszen Laura nem engedte, hogy lássák az ő felügyelete nélkül Felixet. Viszont Davidnek megdönthetetlen az alibije.
Vivienne viszont egy őrült, tele birtoklási vággyal, és nem tűrte, hogy valaki ellet mondjon neki. De valahogy nem áll össze a kép.
Amikor Alice eltűnik a babával, újra felpörgött a sztori, nem bírtam letenni. Tudnom kellett mi a vége.
Az utolsó néhány fejezet, amikor Simon már rájön az egészre, és összerakja a dolgokat, egyszerűen nem hiszem el amit olvasok. Annyi előítélet volt bennem, amikor elkezdtem, és tényleg van jó pár kifogásolni valóm a könyvvel kapcsolatban, de az biztos, hogy nem a cselekmény, és a történet vége a bibis.
A befejezés az ütött. Az egy csillag, amit adni akartam elkezdett felfelé kúszni.
Ami nagyon zavart:
– A teátrális szó. Minden második oldalon ezt használja valaki jellemzésére. Idegesítő.
– A hülye teázást sose fogom megérteni, tudom hogy angolok, de könyörgöm, miért kell ezt minden könyvben kihangsúlyozni? Nemár. Irritáló. Teázzanak csendben, említés nélkül. Senkit sem érdekel.
– David, egy görény. Egy ember akármennyire is ki van borulva, nem viselkedik így a feleségével. Foghatjuk arra, és arra is kell fognunk, hogy az anyja jól elbaszta, de akkor sem teheti ezt. Ettől nem thriller lesz, hanem simán csak gusztustalan, és kiábrándító.
Én imádom az őrülteket, ott van pl Hannibal Lechter, egy zseni! Akármilyen perverz és elborult az elméje, mégis kedvelhető figura. David nem az.
A vége zseniális. Sosem találtam volna ki, hogy mi lesz a vége, örülök, hogy elolvastam. Alice-ben kellemeset csalódtam, pozitív szereplője lett a történetnek. Az egyetlen, akiről kiderül, hogy értelmes, és még egy kicsit kedvelhető is.
Az időbeli ugrálás egy kicsit zavart, de amikor utolérték egymást az események, kifejezetten élvezetes volt mindkét oldalt olvasni egyszerre, ahogy rájöttek, hogy mi történik épp a másik oldalon, az úgy nekem bejött. Mintha az egy krimisorozatot néztem volna éppen, és pont időben érnek oda a zsaruk, hogy megmentsék a bajba jutott áldozatot. Jelen esetben Alice-t. Mindent egybe vetve, olvasható könyv, fenn tartja a figyelmet folyamatosan, de a szereplők jellemén lett volna még mit csiszolni.
Értékelés: 3,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése