Tess Gerritsen - A bűnös

Hát… nem jutok szavakhoz.

Rengeteg krimit olvastam már. Ez a legjobbak között szerepel.
Az első oldaltól kezdve fent tartotta a figyelmem, csak muszájból tettem le, mert nem bírtam ébren maradni tovább…

A hullák közötti összefüggéstelenségnek
mintha egyszerre 20 különböző ügyet akarnának megoldani, a hitében ringatott az író; összezavart, de a tudat, hogy ebből valami elképesztő dolog fog kisülni nem hagyott nyugodni. Igazam is lett.

Ahogy megjelentek a férfiak a két nő életében, én azt gondoltam, na tessék megint egy sor nyálas nyavalygás; az ex-pasik se veled, se nélküled, bocsáss meg monológjaival, aminek semmi köze a történethez; csak egy fölös időhúzás, ami egy kis magánéleti betekintést nyújt. Ami nekem soha nem hiányzik egyetlen krimiből se. Menjen a nyomozás, találják meg a gyilkost, de a nyomozók ne vinnyogjanak a hülye gondjaik miatt.

De. Később kiderül, hogy minden ember jelenlétének oka van. Így a volt szeretők, és férjek majdnem komoly szerepet kapnak. De csak majdnem, mert ez itt most mégis csak a magabiztos egyedül álló nők klubja. Ez az ő nyomozásuk.

részemről nem értek egyet a totál-éljünk-férfiak-nélkül-egyedül-is-megállok-a-lábamon nőkkel, mert ez egy faszság, mindenkinek kell társ, akkor is ha megcsaltak-megbántottak

Ja, és annyira jó, hogy megsejtettem ki a leghunyóbb, a sok közül, de nem tudtam kiszámítani, hogy fognak rájönni, és mit fog csinálni a lelepleződő félben levő gyilkosunk.

Amikor pedig leleplezi magát, hát boldogságot éreztem, nem csak azért, mert én előre tudtam, hanem mert robbant.

Keggyetlen jó könyv. 

De a Született detektíveket mindenki felejtse el, mert egy foscsitoscsi sorozat.

Értékelés: 5/5

Robin Cook - Mutáció

Cselekményleírás!

Ez egy… baromság.

Rengeteg problémám volt a könyvvel.

Először is, ami magát a könyvet illeti; kegyetlen mértékben lerontotta az olvasás élményét, hogy 3-4 oldalanként olyan orbitális nyomdai hibák voltak, az elejétől a végéig, hogy legszívesebben a hajam tépkedtem volna tőle. Tudom, ez nem Cook hibája, de sajnos az összhatást nagyon befolyásolta.
Másodszor, hogy lehet a „kis Viktort” Kivire rövidíteni? Nem hiszem, hogy a fordító nem tudott volna valami kreatívabbat, és kevésbé röhejeset kitalálni. Annyira idegesített a neve, valahogy nem illett össze a sráccal. Annyira komolytalan volt, hogy nem tudott hiteles lenni a szuper-intelligencia.

A történetről pedig annyit, hogy már az elején totál egyértelmű volt, hogy Kivi lesz a főgonosz, a hülye doki apuka elcseszett kis teremtménye. Már a szülés levezetésénél fel tudtam volna képelni Dr. Viktort, hogy mi a fenének kell mindenbe belemagyaráznia.

(Ja a másik: mindenki Dr. Frank, meg Viktor… ááááááááá)

Aztán ugye történnek furcsa dolgok, meghalnak itt-ott az emberek, és a dokikánk bizony beparázik, hogy az ő meggénkezelt kis fiacskája vajon benne van-e a dologban, vagy valaki más szívatja-e. Anyuka jobban levágja hogy gondok vannak, ráadásul még pszichiáter is, úgyhogy magánnyomozásba kezd. Ezek a része jöttek be a legjobban. Volt értelmük, volt bennük logika, olvastatta magát a történet.

Komolyan az egész könyvben Marsha az egyetlen pozitív szereplő, akit úgy igazán végig kedveltem.

Kivit meg egyszerűen nem tudtam okos gyereknek elképzelni, mert oké, legyen kegyetlen magas intelligenciája, de ne akarjon már három évesen egy saját labort. Képtelenség. Előbb tanuljon meg járni, meg beszélni, és azután okoskodjon. Annyira irreálisan tökéletes volt, hogy minden hitelességét elvesztette. Meg persze rögtön levágtam, hogy ő nyírja ki a macskát, meg az adócsaló fickót, a családjával együtt. Meg a saját öccsét, meg még a dadust is.

Meg itt vannak ezek a kolumbiaiak. Én ha drogdíler lennék, nem állnék szóba egy 10 éves kölyökkel úgy, hogy még tök lazán dirigál is nekik. Haha. Na persze. Még akkor se, ha szuper módszerekkel tudnék kokaint előállítani. 

Cook túlságosan nagy kontrasztot épít fel a szülők és a gyerek között, annyira leépít mindenkit, és úgymond primitívnek titulál, hogy ez a való életben képtelenség. Tudom, hogy „mi az hogy való élet, ez egy kitalált regény”, de én próbáltam elhinni, hogy ez megtörténhet, ha van egy bolond tudós, akiből hiányzik a moralitás. De hogy utána ennyire hülye legyen valaki?! Meg mindenki?!

a vége tetszett, mert hagyott egy levegőben lógó szálat, amit továbbképzelhettem, és nem ilyen hülyén képzeltem tovább :D

Értékelés: 3,5/5

Leslie L. Lawrence - A láp lidérce

Annyira rég olvastam Lőrinc L. Lászlótól könyvet, hogy elfelejtettem milyen jól ír. Azt az egyet sajnálom, hogy ilyen rövid kis történet. Ennek ellenére sok apró fordulattal van teli, és még ebbe is bele tudott szorítani egy csinos nőt, akit elcsábít…. :)

Értékelés: 4,5/5

Stephen King - Halálsoron

Cselekményleírás!

Fura, de nehezen álltam neki. Előbb láttam a filmet, és az annyira megérintett, hogy féltem, ha olvasva látom akkor még jobban kikészülök.

Elkezdtem olvasni, de nyögve nyelősen ment, mert nem akaródzott a dolog úgy, hogy tudom a történet végét. Félretettem egy kis időre, ekkor a harmadik rész elején jártam. Öt másik könyvet olvastam el közben…

Tegnap valahogy megint a kezeim közé került, és elkapott valami furcsa érzés, egyszerűen nem tudtam letenni. Lefeküdtünk aludni, és pedig a kezemben szorongattam a könyvet, hogy olvasnom kell. Akármeddig jutok, egykor alvás, hogy ne legyek másnap mosottsz*r
Aha. Egyszerűen nem bírta abbahagyni. Nem. Végig. Kellett. Olvasnom.

Hiába gyilkos volt, Del a szememben, egy védtelen, nagyon egyszerű, de jóságos ember volt. Előre rettegtem a kivégzésétől, és óóóó, hogy gyűlöltem Percyt az a nyamvadt kis nyomorékot. Szinte én is éreztem az égett hús szagát. Hideg rázó érzés volt.
Gyűlöltem Percyt. Még Kölyök is sokkal szimpatikusabb volt nála, vicces volt ahogy szívatott mindenkit.

Amikor Paul a munkatársaival elmondta a feleségének, hogy mi a helyzet, az meg kifakadt, hogy ezt nem lehet hagyni, nem tehetik ezt egy ártatlan emberrel, eltört a mécsesem. Zokogni azért nem zokogtam, de patakzottak a könnyeim. Soha nem voltam egy érzelgős, de most gyűlöletet éreztem, King iránt.

Megteremt, aztán mint aki jól végezte dolgát, MEGÖL egy ilyen karaktert? Hát milyen ember csinál ilyet?

…és tudom, hogy meg kellett tennie, hogy ilyen csodálatos regényt tudjon írni, de annyira elszomorít, és tele leszek rossz érzésekkel, mintha legalább az egyik jó barátom halálos ítéletét mondta volna ki.

Igen, azt hiszem John Coffey mindenki jó barátja volt… hiányozni fog.

ezennel fogadom, hogy előbb mindig a könyvet olvasom el, és aztán nézem meg a belőle készült filmet

Értékelés: 5/5

Stephen King - Borzalmak városa

Cselekményleírás!

Életem eddigi legjobb vámpíros könyve, aminek úgy kezdtem hozzá, hogy gőzöm sem volt, miről szól. Azt hiszem, mostantól minden könyvet úgy fogok olvasni, hogy nem nézek bele a fülszövegbe, nehogy bármilyen sejtésem is legyen, miről szól a történet. Ezerszer élvezetesebb volt így olvasni!!

Szinte összehasonlíthatatlan az újabb könyveivel. Itt van mondjuk a Duma Key. Ezek után, én nem is hiszem, hogy azt is King írta (lehet át is írom az értékelésem), annyira más a stílusa, a hangulata az egésznek.

Szépen lassan, de erőteljesen építi fel a könyvet, kaotikusnak látszik az egész, mégis érezhető benne a rendszer.

A szereplőkről már az elejétől kezdve lehet tudni, hogy jó, vagy rossz emberek, de a városban élők inkább emlékeztetnek, egy párszáz lelkes falura, mint egy városra. Mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről mindent, de amikor meghal a Glick fiú, és elkezdődnek a furcsaságok, akkor már senki nem annyira figyelmes a másik iránt. Egyre több lesz a hulla, aztán egyre több hulla tűnik el, és ahogy szokott: összeverődik egy kis csapat, akik először saját magukat is őrültnek tartják a feltételezéseik miatt, majd kezdenek rádöbbenni, hogy nem, bizony nem őrültek meg, és átveszi minden érzelem helyét: a rettegés.

..de olyan szinten, hogy kijöttem éjszaka inni egy pohár vizet, és a hűtő kattant egyet én meg úgy megijedtem, hogy kiesett a kezemből a pohár. (még jó, hogy műanyag volt)

Szinte minden harcolni akaró szereplő a kedvencem volt.
Ki is borított rendesen King, hogy sorra öldöste őket, egyesével. A doki halála a legszörnyűbb, a pappal meg hát nem is tudom… a halál is rosszabb, mint ami vele történik.

Az egyetlen biztos pontom, Ben volt. Valahogy éreztem, hogy ő nem fog meghalni. Nagyon sajnáltam, amikor megtudta, hogy Su-t is elkapták és hogy neki kell elintéznie. Annyira beleéltem magam a helyzetébe, hogy egy könnycseppet is elengedtem, ahogy a békésen mellettem szuszogó Atimra néztem. Szívszorító érzés volt. Nem lettem volna Ben helyében.

Nem azért volt biztos, mert az elején egy férfi és egy gyerek van, akik Mexikóig menekültek (itt lámpa gyúlt: jééé akkor Mark sem hal meg), hanem mert nélküle olyan reménytelennek tűnt volna minden próbálkozás. Ő volt a szív, akkor is, ha hivatalosan Matt volt az összetartó erő. Egy kórházi ágyról, nem sok mindent tehet azért az ember.

Persze a vége a történetnek, hogy megölték a főgonoszt, Barrow-t (milyen gonosz vámpíros neve van). Vagyis azt hittem, hogy ennyivel le van rendezve a dolog. Az egész város átalakult, s mivel a végére csak Ben és Mark maradt élő és ember, menekülni kényszerültek.

Amikor pedig azt hittem, hogy tényleg vége, Ben és Mark visszamentek….

Értékelés: 5/5

J. Robert King - Invázió

Legalább elmondhatom magamról, hogy ilyet is olvastam.
Nem az én műfajom, az egész történetben egy perc nyugalom nincs, csak csata, csata, csata…
Jönnek a gonoszok a másik dimenzióból, csúnyák és mocskosak, az e világiak meg szépek és tiszták és megvédik a népüket. Vagy nem.

Sok szálon fut a történet, de mindenhol ugyan az a forgatókönyv. Harcolunk vagy a gonosz menekül el épp, vagy a jó menekül el épp.
Sok a szereplő, akiket meglepő módon meg lehet jegyezni, azt is hogy épp milyen fajhoz tartoznak.

A legszimpatikusabb szereplő benne a gonoszok parancsnoka, a pókcsaj, ja meg Multani az erdőszellem vagy mi a fene. :D

Laikusoknak a google-mellett ülve kell olvasni, mert annyi idegen szó, és kitalált lény (meg is lepődtem, hogy a google, egy csomót ismer közülük) van benne, hogy volt olyan mondat amit totál nem értettem.
Nem lesz a kedvenc stílusom, és valószínűleg nem fogok több ilyen jellegű könyvet olvasni, de egynek elment.

Ja, elég látványos filmet lehetne csinálni belőle.

Értékelés: 3/5

Robin Cook - Invázió

Hát ez elképesztő volt!
Sosem olvastam még orvosi krimit, és igaz, hogy mindenki azt mondja ez a könyv, nem annyira jellemzi az igazi stílusát Cooknak, de nem bántam meg, hogy ezt választottam első olvasmánynak.
A fél csillag levonást azért kapta, mert nagyon sokszor akaratlanul a Rémkoppantók jutott eszembe egy-egy jelenetnél, amit nem néztem túl jó szemmel.

A szereplők szimpatikusak voltak, a cselekmény pörgött megállás nélkül, egyszerűen nem tudtam letenni.

Okozott is némi álmatlanságot, totál para volt elaludni, amikor késő éjszaka a szomszédtól átszűrődő zajokba beleképzeltem, hogy banyek, lehet, hogy most is köztünk vannak, én meg azt hiszem, hogy minden rendben, miközben a lehúzott redőnyök mögött zajlik valami borzalmas :D

Na tehát, visszatérve a témához: egy jól felépített, izgalmakkal, és fordulatokkal teli regény részesei lehetünk ennek a könyvnek hála, és a legjobb, hogy a végén a megoldás tényekkel alátámasztható, és totál hihető.

A befejezés zseniális, az utolsó mondaton, meg elröhögtem magam. :D

Értékelés: 4,5/5